Blogolj!

A kutatás (POZSONYI CSATA, 907, II. rész)

2016.07.06.

Csak jelzem, hogy 1109 évvel ezelőtt már második napja tartott a magyarok hősies küzdelme Pozsonynál. A nyugatról ránk törő hadak veszteségei egyre nagyobbak voltak. A hajóhad is elveszett. A tegnapi rész azzal végződött, hogy 1971-ben egy fiatalember azt kérdezte, igaz történetek szerepelnek-e az Árpád és az Árpádok című könyvben. Édesapja, az öreg tanár csak ennyit szólt: Igen.

  

Több kérdés aznapra nem maradt. A kis békési tanári házban attól fogva Árpád-kultusz volt. A fiú, aki természetesen én vagyok, édesapjától hallott először a Pozsonyi csatáról, amelyet egyesek szerint Árpád ugyan megnyert a ránk zúduló egyesített nyugati seregek ellen és belehalt ott szerzett sebeibe, mások azt mondják, hogy megnyerte, de nem abba halt bele. Van, aki szerint százezres sereget vertünk meg, és akad olyan hadtörténész, aki úgy véli, hogy azokban az időkben az egész kontinensen nem tudtak ellenségeink csak legfeljebb tízezer harcost kiállítani. Ez is hatalmas erőt képviselt. A korabeli források mellett két magyar hadtörténész Torma Béla és Veszprémy László Egy elfeledett diadal/ A 907. évi pozsonyi csata című munkáját is felhasználva 2006. és 2010. között gyűjtöttem a történelmi ténynek tekinthető adatokat és a következő eredményre jutottam:

Akár tetszik az ellendrukkereknek, az agyonhallgatóknak, a magyarok történelmét visszájára fordítani szándékozóknak, akár nem,                                            

907-ben Pozsony (és nem Zalavár) mellett a magyar seregek három csatában megsemmisítették Gyermek Lajos Karoling uralkodó túlerőben lévő seregeit, a Dunán úszó gályákat is beleértve. A menekülő had–maradványokat Ennsburg (a hajdani Hunvár) alatt maradó tartalékukkal együtt tőrbe csalták és megsemmisítették.  Gyermek Lajos alig tudott elmenekülni, még aranyozott trónusát is a várban „felejtette”. Passauba menekült, de másfél év múlva a magyarok a saját földjükön is csapást mértek a derék bajorokra.                                                                 

A csatát a West Point Akadémián tanítják, (erre bizonyítékom is van) emellett most kutatom, hogy igaz-e a hír: a franciaországi katonai akadémiák egyikén is tananyag a Történelmi csaták hadászati elemzése nevű stúdium során a Pozsonyi csata. Az akadémia neve állítólag Saint CYR, ESM (Ecole Speciale Militaire). Ez is rövidesen kiderül.

Továbbá tény, hogy ettől lett hazánk. Az is tény, hogy élt Árpád. Furcsán hangzik, de többen már ezt is megpróbálták kétségbe vonni.

A magyarok újabb honfoglalását és a hun-magyar rokonságot is sietnek sokan elfeledtetni velünk, főleg azt, hogy visszajöttünk 895-ben. László Gyula kutatásai szerintem a mérvadóak. Visszajöttünk. Csak mondom, hogy az Iszfaháni kódex is tartalmazhat néhány érdekes kitételt. Érdemes lenne hitelt érdemlően a benne leírtakat elemezni.

(folytatjuk)

 

Címkék: Pozsonyi csata

A kezdet (POZSONYI CSATA, 907, I. rész)     

2016.07.05.

(1109 évvel ezelőtt, ezen a napon kezdődött)

Emlék…

Éppen 45 évvel ezelőtt történt egy verőfényes június eleji délelőttön, kilenc órakor. Az idős békési tanár éppen végzett a szokásos reggeli olvasással, amikor 50 évvel fiatalabb fia, a 17 éves János szinte berobbant az ajtón:      – Mi ez az egész? – kérdezte indulatosan az édesapjára rá sem pillantva.     

Valami baj van, fiam? – szólt az apai kérdés.

Nincs baj, csak nem értem, mi a csodáért kell nekünk tanulni Árpád vezérről? Lehet, hogy nem is élt… – nézett édesapjára, akinek a fia szavaira valami furcsa fény gyulladt a szemében, majd lassan felállt kikönyökölt olvasófoteléből és a több ezer kötetes házi könyvtárból egyetlen mozdulattal kihúzott egy hatalmas könyvet.

Ha nem élt, akkor ő ki volt? – kérdezte bársonyos hangján, ám elég határozottan az öreg tanár. Az Árpád és az Árpádok című méretes könyvcsodát tartotta a kezeiben, címoldalán a magyarok vezérének rézből domborított lovas szobrával. A fiút annyira meglepte apja szokatlan viselkedése és a kötéstáblán látható Holló Barnabás-féle Árpádot ábrázoló réz plakett, hogy mozdulni sem tudott, csak állt és meredt tekintettel figyelt a fémbe merevített honalapító lovas alakjára. Magához térve kivette ötven évvel idősebb édesapja kezéből a nehéz könyvet, de még jobban a plakett hatása alá került. Amikor felocsúdott, a tizenévesek hetykeségével csak ennyit szólt: – Mit lehet erre mondani? – Édesapja mélybarna szemei ekkor beszűkültek és csak ennyit válaszolt: – Semmit, ahogy az előbb tetted.

Azon a délelőttön a fiú nem jött elő a szobájából. Az olvasás igazi élménye tört rá a maga kegyetlenségével, a letehetetlen könyv kategóriájába tartozó Thaly Kálmán kezdeményezésére és támogatásával, Csánki Dezső által szerkesztett aranyozott bőrkötésben ragyogó kiadvány kézben tartásával.

A kiadás éve 1908. – Apám akkor éppen ötéves volt – gondolta János, aki folyton azon gondolkodott, hogy édesapja miért nem mesélt neki a gyermekkoráról, hét fiútestvéréről, vagy a testvérei gyermekeiről, akik közül jó néhányat a rokonok elmondása szerint ő segített kitaníttatni. Vajon miért nem mesélt soha arról, hogy miért csak 48 évesen házasodott, vagy miért beszélt olyan keveset a két háborúról, és az ötvenhatos eseményekről. Amúgy is megfontolt, hallgatag tanárember volt, de itt és most mégis kinyitott neki a lelkéből valamit, amit a fia képtelen volt hirtelen feldolgozni. Először arra gondolt, hogy édesanyja fél évvel azelőtti halála miatt fordult befelé apja, és most ezt akarta feloldani, amiben lehetett is valami. Később felfogta a fiú, hogy egy jóval fiatalabb feleség korai halálát képtelenség feldolgozni, ezért inkább az forgott az eszében, hogy miatta volt az egész, édesapja egyszerűen tovább akart neki adni valamit.                  

Ahogy lapozta a könyvet, ismét az előbbi izgalom fogta el. Ez nem csak a borítón látható aranymetszéstől, a színes, kihajtható rajzos hártyapapírra applikált térképtől, vagy a két genealógiai tábla csodálatos kivitelezésétől, a szövegközti színes képektől, a gyönyörű színes iniciáléktól, a feliratozott hártyapapíroktól volt így. A szöveg az, ami emlékeztette valamire.

Jelesül édesapja íves szép magyar szófűzésére, amivel képeket és gondolatokat közölt egyszerre. Akkor érezte először, hogy 1908-ban valakiknek nagyon fontos volt, hogy méltó emléket állítsanak a magyarok fejedelmének és leszármazottainak. A fiú dél körül jött elő és csak egyetlen kérdést tett fel édesapjának, aki éppen bablevest főzött a konyhában: – Ezek igaz történetek? – Igen – hangzott a felelet.

(folytatjuk)

Címkék: Pozsonyi csata

Vissza az egész! Tanártársak! „Válcsunk” csíkosra.

2016.02.24.

Bevezetés:

Mi, a hazai pedagógus-balpárt-szakszervezetékek úgy döntöttünk, hogy nem akarunk tovább bunkók lenni. Ez egy fontos megállapítás volt. Lapítás volt. Eddig. Annyira vicces vagyok! Ez jó bevezetés egy forradalomhoz. Nem? De igen.

Tárgyalás:

Na most, az a helyzet, hogy holnaptól már nem kérünk BENNETEKET (ez egy udvarias nagybetűsor), hogy holnaptól is kockás ingben parádézzatok. Hanem arra szólítunk fel Tikteket, hogy csíkos inget hordjatok. Azaz csíkos inget viseljetek a kockás helyett, mert nem akarunk bunkónak látszani. Mink, akik Tikteket biztatunk arra, hogy váltsatok. Azaz ne kockás inget vegyetek magatokra, hanem csíkosat, kérjük „mink”, no persze csak azért, hogy elkerüljük a naponta fejünkre záporozó mondást: „Nem elég bunkónak lenni, annak is kell látszani!”.                  

S eztet csak csíkos ingben tudjuk elkerülni, a kockás helyett. Bocs egy pillanatra abbahagyom, mert bejött „Vöröskocka elvtárs” (ez csak amolyan becenév, mer’ kövér, de jópofa) és lendületből kiagyalta, ámazonbanésviszont ki is mondotta: HOLNAPTÓL CSÍKOS INGBE bújunk a kockás helyett. Vöröskocka kolléga (fogyókúrás hangulatban) újításként aztat is elmondotta, hogy ne holnaptól  ugorggyunk (-djunk) kockás ingbe, hanem már ma délután 5 órától, pattannyunk (njunk) csíkosba, mert akkor már ma nem néznek bennünket bunkónak a gonosz, és főleg bitang polgári viselkedés-barbárok. Délután öttől. Vöröskocka elvtárs ráadásul meg még nevet is váltott Csíkoskocka elvtársra, de ez nem jó. Mert mivanha (tette fel magának a kérdést) holnap mink a hazai pedagógus-balpárt-szakszervezetékek úgy döntünk, hogy nem kell a csíkos ing sem, mert Klinghammer professzor úrnak is volt egy egyszer a tévében, és meghirdetjük rombuszalakú félmintás lefröccsentett (hogy mivel, az most nem érdekes) katasztrófaing forradalmat. Holnap. Akkor mi van?                                                                        

Most jön a tetőpontya a dolgozatnak!

Le van sz….va mindenik konzervatív, jólöltözött, pláne nem fehér zoknis, hanem alkalomhoz illő zoknis, nyakkendős (útálom), elegáns, beszélni tudó, verseket jól idéző, arcszesztől és hónaljgátlótól is kellemes megjelenésűnek tűnő, könyvek címeit és részleteit is fejből citáló, ápolt hajú, borotvált (ez utóbbi most itten férfi esetében), a gyerekek között magát jól érző, azokat nevelni is akaró (fúj), meg oktatni is akaró (bleee) kolléga, aki még az egyetemen, vagy a főiskolán is kitűnő tanuló volt (undorító). Az meg még halmazati, hogy ráadásul szeretik a kölkök, fürtökben lógnak a nyakán, kapcsolatot tart a szülőkkel (a szemétládákkal), megköveteli tőlük a fegyelmet (a tetű kölköktől), és még mellé azok az ilyen (rohadék) kollégák nem hajlandók kockás ingben gúnyolódni. Csak azért vagyok ilyen finom, mert útálok káromkodni, vazze! És még pedig nem is érdekli őket annyira a pénz! És ezeknek tartásuk van. Emberek ezek? Takarodjanak! Majd eztet is felszólamlok a nagygyűlésen. Március idusán! Várjál! Hoppá, ezt is tudom. Nem 15-én, i-d-u-s-á-n! Nehogy mán Petőfi álljék odaki. Nem. Majd én! Meg a Nemzet nagyasszonya. Mindent beVallóné. Ű a miénk! Majd kiállik a szép csíkos ingében (ha jön a dög Orbán-rendőrség azt mondja csikós ingben van) és jól kifejezi magát: „Krétát együnk, vagy szavazok? Ez a kérdés? Választ adok: Orbán, takaroggy!” De még van másik ötletem is: „Vécépapírt vegyünk, vagy szaladok? Ez egy kérdés? Választ adok: Orbán takaroggy!” Két volt szocialista brigád már készíti budipapírból a kokárdákat. Lesznek egyentáblák is: Elvtársak! Klikkesedjünk! Így nem szólhat senki, hogy nem leszünk felkészültek.

Befejezés:                      

Hat pártunk ígérte meg, hogy csíkos ingben jönnek velünk tüntetni. Olyan is van köztük, amelyiket még be sem jegyeztek. Azér’ mondom. Ne kockás, hanem csíkos ingbe’ gyűjjetek!

Azér’ beszélek ilyen népieschen, hogy álcázzam a mérhetetlen intelligenciánkat! A nagy ünnepen pedig gyerekek majd szabadnapot vesznek ki, de ők most (és általában) ki a francot érdekelnek? Amúgy is azért tettük aznapra, mert úgyis szünet van. A szülők is szabadságot vesznek ki. Ha ez a (…nem akarok csúnyán beszélni, kormány) a hétfőt is kiadná szabadnapnak, mer ugye a március 15 az kedd, mink akkor is elküldjük a kölköket szabadságra még az előző héten, dacból, csak úgy, mert meg kell, hogy bukjanak. Mármint ezek. A kormány. Mink itten pedag-lógósok (ez most vicc volt) eztet eszeltük ki mind az ezren.. Hogy a többi 161.000 mit akar? Ki a f….mat érdekli? Ja van új gyerekfelszólaló is. Egy egész amatőr színjátszó csoport piros tagkönyvvel, keresztbe csíkos ingben. Apuka egytől-egyig kapitálista párttitkár. Már gyakorolják a szöveget. Ja és a balkáderközpont utasítása szerint mink aztat is javasolhassuk tiknektek, hogy csíkos legyen a zokni, csíkos legyen a nadrág és csíkos legyen a cipő is.

Utóirat:

Egy hang jobbról: Egyetértünk a csíkossal. Így könnyebb lesz visszakísérni „tikteket”… a cellákba. Vazze.       

Szavazás: Mit csinált Fletó élő adásban?

2016.02.01.

Mit csinált Fleto élő adásban?

Szavazok

Ha más dologra gyanakszik a kedves Olvasó, írja le mi történt a kommentekben.

Halmazati

2016.01.14.

A csepeli bolsevik virulás egykori kegyeltjei és kései utódaik egyre csak kopnak. Sajnos még nem le, hanem el. Egyik nap egy gyilkos, a másikon egy tolvaj, a harmadikon mindkettő, a negyediken mindegyikből kettő, az ötödiken egy sikkasztó, a hatodikon egy gyilkos-tolvaj-sikkasztó, magyarul elvtárs bukkan fel és bukik le.

Aztán következik a hetedik nap, amikor leállhatnának végre egy kicsit, de hiába, egyszerű lelkületükben ott a bizonyítási vágy. Idézet a csepeli HÉV-en elhangzott monológból. Természetesen kiszűrve a csúnya szavakat, azaz minden másodikat:

„Nekünk állandó jelleggel kisemmizetteknek ütni, vágni kell a nyomorult nagyképű polgárokat, élükön a polgármesterrel, meg a volt polgármesterrel. Mit képzelnek ezek? Egyszerűen elveszik a Munkásotthonunkat, a múltunkat, a gyerekeinket meg haza akarják hívni külföldről ezek a jobbos disznók. A kisemmizett, (pisztolyos kéregető), Észak-afrikainak látszó (robbanó mellényes) elvtársakat, a Kölnben és sok egyéb német városban nőket tapperoló (kéjenc) testvéreinket barbároknak nevező szemétláda jobboldaliak nem akarják beengedni hazánkba a nyilvánvalóan segítségre szoruló elvtársainkat, akikkel persze szavazókat is veszítünk, hoppá! Pedig mit meg nem tettünk értük! Meg nekik! Még az asszony mobiltelefonját is megkapták! Be is panaszoltuk az Unió központjában eztet a izé, kormányt! Az a Brüsszel meg világosan meglátta a sötét és világos közti különbséget és jól megbünteti a mieinket. De jó!”.           

A helyzet az, hogy Csepelen most 1990 után negyed évszázaddal is gyakran feltűnik néhány egykori párt ideológusból lett mai átálló-ideológusnak nevezhető alak, az elvtársi-keresztény hibrid „úr”, és könyörtelenül kioktat minket a mai boldogulási lehetőségekről. Még viccel is a hibrid: Nem sáska, de imádkozik, mi az? Haha, hát én – mondja és vérfagyasztó sikoly-szerű röhögésbe kezd. Majd olyan eszelős tekintettel figyeli, kik röhögnek a „viccén”, hogy senkinek sem lehet kétsége felőle, máris viszik az internáló táborba (mint régen), ha nem kezd el azonnal röhögni. Ez persze csak vicc volt, ne vegyétek komolyan.

A szomorú rész most következik:   

„Szenteczky János bűnös - hangzott el a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróságon 2016. január 13-án, szerdán délelőtt a fővárosi MSZP alelnökének, a csepeli MSZP elnökének perén, az ítélethozatalkor. A politikust decemberben két rendbeli hűtlen kezelésért ítélte el a bíróság, amely most két rendbeli becsületsértésben találta ismét bűnösnek. Az ítélet 375.000 forintos pénzbüntetést határozott meg.” 

Vagyunk 25 évvel a rendszerváltozás, mószerváltás, módszerváltás, gengszterváltás után. Gyönyörű, nem?

Csepel a polgárosodó városrész

2016.01.08.

Egy ma jött csepeli hírről jutott eszembe:

Amikor 25 évvel ezelőtt megérkeztem életem következő állomására, Csepelre, szokásom szerint bejártam az új helyet. Szeged után először nem is volt olyan könnyű megszokni az egykori munkásparadicsomot, de lassan-lassan megszerettem a két Duna által övezett szigetcsúcsot, a kavicsbányákból lett tavakat, a Királyerdei, Királymajori utcákat, amelyek úgy kanyarognak jobbra-balra, hogy könnyen el lehet tévedni bennük. Emlékszem, úgy 20 évvel ezelőtt egy kabaréban szerepeltünk Csúri Ákos Szintén Szegedről érkezett barátommal a Királyerdei Művelődési Házban, bocsánat, Rideg Sándor Művelődési Házban. Többek közt előadtuk, a Hej, te bunkócska, te dráma kezdetű általam átírt rémdalt is, aminek négy asztalnál óriási sikere volt, hat asztaltól viszont áradt felénk az elvtársi szemekből a kénköves gyűlölet lángcsóvája. Hát még amikor az akkor utca- és térnevekből összerakott bökverset adtam elő. A négy jobboldali asztalnál hangos kacagás hallatszott, a hatoktól néma utálat dőlt felénk. Amúgy, máig nem tudom kitalálni, ki lehetett az a kádárnyaló hülye, aki azzal lepte meg azt a szegény melóst, hogy a munkából a Technikus útra, a Kokilla térre, az Ív utcába, vagy a Hengerész, a Fémmű, a Kohász, a Vasöntő, a Huzal, a Csővonó, a Marógép, a Csapágy, vagy a Csille utcába érkezzen haza, hogy csak néhányat említsek az elrettentő példák közül. Akkor még úgy búcsúztak tőlünk a jeles művház akkori urai, hogy: reméljük, soha többé nem jöttök ide! Pedig a mód- és mószerváltás után öt évvel voltunk. Azután szép lassan jöttek a változások. Többek között a Vöröshadsereg útja például ismét Mária Királyné útja lett, a Tanácsház tér szent Imre térré változott, és a Szent István út nevet kapta meg ismét az ötvenhatos forradalmárok által felkoncolt kommunista gazember, az akkoriban mindenki által rettegett tanácselnök, Kalamár József neve helyett. (Mecsoda különbség!)

Már-már azt hittem, hogy minden rendben lesz, és sokkal nyugodtabban sétáltam Árpád apánk nyári szállásának, a főlovászmesteréről, Csepelről elnevezett sziget északi felén, amikor derült égből villámcsapás: jött a hír, hogy egymást ölik a kommunisták. Az egymást szó persze kicsit bulváros túlzás, hiszen egyoldalú öldöklés volt valami elsikkasztott pénz miatt. Azóta van az ágyam fölé ragasztva a mindenki által ismert szolzsenyicini meghatározás, de ezt most hagyjuk. A polgári vezetés viszont őrzi a meggyilkoltak emlékét. Erről szól a mai Csepelről érkezett hír:                          

Takács József családja, a csepeli önkormányzat valamint a Magyar Országgyűlés nevében koszorúzták meg csütörtökön reggel a csepeli kettős gyilkosság áldozatainak síremlékét a Csepeli temetőben. Éppen hét esztendővel ezelőtt, 2009. január 7-én történt az az előre megfontolt, brutális gyilkosság a Csepel Sziget Általános- és Szakképző iskolában, amelynek során megölték Takács József intézményvezetőt és Papp László tanárt.

A Magyar Országgyűlés nevében Németh Szilárd parlamenti képviselő, a csepeli önkormányzat részéről Borbély Lénárd polgármester, valamint Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek helyeztek el koszorút az áldozatok sírjainál. A család képviseletében Takács Józsefné, az elhunyt intézményvezető özvegye és lánya, Takács Mónika koszorúzott. Az emlékezésen részt vettek barátok, ismerősök is, akik mécseseket gyújtottak.

index.hu

Életfogytiglant kaptak a gyilkosok

A kettős emberölés elsőrendű vádlottja, Kun Tamás tényleges életfogytiglani börtönt kapott. A másodfokú vádlott, Deme Gábor leghamarabb 36 év után szabadulhat. A gyilkosok motivációiról, a bűncselekmény elkövetéséről a közelmúltban dokumentumfilm készült, amely a Kamera Korrektúra díj kiosztásánál a portré-dokumentum kategóriában harmadik lett. 

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola 2016. január 4-én hagyta el véglegesen a királymajori iskolaépületet, ahol a bűncselekmény történt. Az iskola környékén állandósult botrányok miatt az önkormányzat régóta várt arra, hogy megszüntethesse a 2006 áprilisában létrejött bérleti megállapodást. Az önkormányzat szándékát látva végül az iskola döntött úgy, hogy nem várja meg a szerződés lejártát, és 2016. január 4-ig kiköltözik.

 

Hanczár János - Csepel.hu

 

Téli Norris

2015.12.31.

A HÓGOLYÓ MEG NEM SZÜLETÉSÉRŐL SZÓLÓ ÁLTALÁNOSÍTHATÓ MEGÁLLAPÍTÁS

Chuck Norrisa vízből is képes hógolyót gyúrni, de nem teszi, mert olyankor azonnal beköszönt a tél.

Lauretta csalódás központú hozzáfűzése:

Télen sem képes hógolyót gyúrni, mert még nem tudták neki elmagyarázni, mi az a tél, a hó, meg a golyó. 

Szilvia szójátéknak tűnő biztatása:

Talán a jövő télen azért foghat sikerülhetni. 

A TÉL ELTŰNÉSÉNEK OKI MAGYARÁZAT-KOMPONENSE

Chuck Norris egyszer pofán vágta a telet. Ez a magyarázata annak, hogy a világon minden tél elmenekült valahová.

Laci bácsi megfigyelésen alapuló bázisigazság halmaza:

Valaki pofán vághatta a telet, mert egész nap süt a Nap. Lehet, hogy a tél elmenekült valahová?    

Doktor Zoli szomszéd helytálló feltevése:

Csak Chuck Norris vághattapofán a telet. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a világon minden tél elmenekült valahová.

Laci bácsi kiegészítése:

Ezt mondom! De ki az a „csak Chuck Norris”? 

A NAGY FELISMERÉS-EGYÜTTHATÓ 

Chuck Norrismegnézte a jövőt. Azért nem beszél róla, mert néhány beszélő majmot látott ülni egy nyakig a homokba süllyedt, óriási kőfáklyát tartó szobor körül.

Edward Murphy százados végkövetkeztetése:

A Norris által elhallgatott romlás romlásának a romlása nem áll meg.  

A NAGY IGAZSÁGOSZTÓ TÖRVÉNY

Chuck Norris békéltető tárgyalása sikeres volt két fehércápa között. A cápák öt full-gazdag bankárért kiadták Chuck Norris-nak a vízbehullott homelesst, aki már a parton Chuck-re változtatta a nevét.

Liza Font-Sterlinger törvénymagyarázata és inverz definíciója:

Ez mind rendben van, csak éppen öt full-gazdag bankár lefizetett két fehércápát, hogy egy homeless-ért adják ki neki Chuck Norrist, de megették.

Liza Font-Sterlinger törvénybővítő fokozása:

A két fehércápa nem Norrist ette meg, hanem a csekket, amivel lefizették őket, mert nem bírták gyomorral.  

A FÉLELEM EGYISMERETLENES INVERZ DEFINÍCIÓJA

Chuck Norrisnem ismeri a félelmet. Félelem retteg tőle. 

Doktor Falikarnassos hozzáfűzése:

A magas adrenalin szint megszépíti az embert.

Liza néni emlékei felidézésével alkotott kiegészítése:

Norris félelmében azonnal megszépült, amikor gyermekkorában a vaksötétben a hátára ugrott egy fekete macska és lekulázta.   

Liza néni bővítése:

Az a macska már nem él, kilencven utódja azonban Norris háza közelében figyel. 

A HUGÓ ÁLTAL NAPOK ALATT KIDOLGOZOTT TELJESEN ÉRTELMETLEN „ÉJJELI FITTY” TÖRVÉNY

Amikor Chuck Norris egy italos éjszaka után füttyentéssel magához akarta hívni a lovát, „fittyet hányt”.  

Murphy százados szerkesztői megjegyzése:

Aki lerókázza a lovát, az egyéb szörnyűségekre is képes. 

 

Csángó vagyok

Nevem Andrei Ghiepeş, születtem Klézsén 1954-ben fogyatékján a márciusnak.

Mostan Somoskábul vagyok. Szorgalmas es dolgos falu egyeccer. 

Nekem hét testvérem van, négy cinka vagyon és három fiú. Erőst szeretek Somoskában. Nálink a faluban a leányak ülnek otthond, guzsalyaskadnak, vagy szőnek karincát, bernécet, csepeszt készítenek, ügyelnek a bubákra. Nem ülnek hejába.

De mindennap mennák a templomban es, ahol az’Istánt térgyülvál imádkoznak . . . rományul.

Ám a Dumnezeu után titokban már sokand odateszik: Istánem.

Nálink nyáron mennák a leányak puit szedni, hordnak fizet, vágnak fát, takarítanak, tesznek tüzet a konyhába, csánynak ételt, fejnek, adnak ebédet az allatoknak. A faluban sok nyámunk vagyan. Az én apómnak sok johoja es vagyan. Kihajta üköt, s fújja, fújja a szültüt, s azok táncolnok rea.

     

Születtek 1954-ben - 4. rész

2015.11.06.

Fölösleges nemzedék? 

Mi vagyunk azok az 54-esek, akik közül sokan beálltak a sorba, de később nagyon megbánták.                                                 

Mi vagyunk azok az 54-esek is, akik közül sokan megélhetési politikusok lettek, és ebből a szerepből máig sem léptek ki.    

Mi vagyunk azok az 54-esek is, akik kishitűvé váltak és azok maradnak örökre. Persze mindezért másokat hibáztatnak.            

Mi vagyunk azok az 54-esek is, akik közül sokan besúgóként próbáltak pénzért mások rovására boldogulni.                                         

Mi vagyunk azok az 54-esek is, akiket megzsaroltak valami mondvacsinált indokkal, hogy ügynökök legyenek.               

Mi vagyunk azok az 54-esek is, akik közül sokan párttagok lettek, mert nem tehettek mást a boldogulásért.                      

Mi vagyunk azok az 54-esek is, akik közül sokan szocialista embertípussá nevelésük eredményeként olyan erős történelmi tudattal rendelkeznek, hogy lerománozzák, letótozzák, leszerbezik, lehorvátozzák, leukránozzák a pillanatnyi határainkon túl élő magyar testvéreinket.                                             

Mi vagyunk azok az 54-esek is, akik ezt néhány üdítő kivételtől (hatalmas pofontól) eltekintve nem torolják meg a hazaárulásnak az előző pontban vázolt otromba megnyilvánulását.                                                                            

Mi vagyunk azok az 54-esek is, akik nem tudják mi az a boldog családi élet, mert annyiszor váltak, mint nősültek a szocializmus leegyszerűsítő ostoba párkapcsolat magyarázatai miatt.                                                                                                    

Mi vagyunk azok az 54-esek is, akik építőtáborokban tanulták meg, hogyan lehet naponta a legolcsóbban becsajozni, behapsizni és (vagy) berúgni.                                                                                             

Mi vagyunk azok az 54-esek is, akik közül még sokan tudnak olyan szép, ívelt mondatokban, választékos szókinccsel beszélni, mint azt apáink, anyáink tették. Ők főleg ideiglenes határainkon túl élnek, de nem csak ott.                                             

Mi vagyunk azok az 54-esek is,akik beszéd helyett ökögnek, makognak, bégetnek és nem tudnak egyetlen ép félmondatot kinyögni.

Mi vagyunk azok az 54-esek is, akik közül kikerült az egyik legnagyobb hangutánzó parodistánk, több magas pozícióba került politikus férfi és egy nő, egy magas rangú balról jobbra átállt politikus, aki még betelefonálós műsort is vezetett,  egy kiváló úszónő, egy világhírű kézilabda edző, több nagyszerű zeneszerző, egy virtuóz cigányprímás, egy válogatott focista,  egy görög származású, és sok magyar színésznő, egy halom színész, egy csomaggyártó pénzügyminiszter, írók, költők, élők, holtak, és még rengetegen más névtelen, de intelligens emberek, akik vitték valamire.

Mi vagyunk azok az 54-esek is, akik még hordoznak magukban annyi értéket, ami segített a rendszerváltásban és az elvtársi tündöklés elhomályosításában, akkor is, ha a homály a korosztályuk egy részét is elborította.

Mi vagyunk azok az 54-esek is, akik még élnek annyian, hogy tudnak az újaknak arról mesélni, amit a jövőben nagyon el kellene kerülni, és ez a hamis egyenlősdi.   

És mi vagyunk azok az 54-esek is, akik már nem kapnak arról semmi központi értesítést, hogy mennyi lesz a nyugdíjuk. 

Pont a Ponta?

Pontot tesz saját karrierjére Ponta. Miért pont a Ponta? Csak. Akkor sem értem. A Disco kigyulladt, ő meg begyulladt? Fejétől bűzlik a talp? Persze ő talpig becsületes, csak a talpa fölött van baj egész a feje tetejéig.

Reggel azt mondja egy Liviu Dragneanevű ember - ő az ottani szocdemek elnöke, hogy Ponta lemond. Béla éppen akkor jött ki először a Margarétából, de mikor meghallotta a hírt, azonnal visszament. Azt hitte, hogy miénk lett újra a Kárpátok karéjozta országrészünk. Ő egyébként józanul is ideiglenesen elcsatolt területeinknek nevezi Erdélyt és a Partiumot, mert onnan jött, csak hát nem túl sokszor józan.

Mondjuk, van a hírben annyi logikailag követhető vonaldarab, hogy a szocdemek (az ilyenek használták nálunk először az „elvtárs” szót), szóval a Szociáldemokrata Párt a bukaresti kormánykoalíció vezető erejének az elnöke jelentette be ma délelőtt a hírt: Victor Ponta szerdán, azaz ma valamikor lemond. Victor Ponta kisvártatva azután jól meg is erősítette a hírt, ő bizony lemond. Dragnea elnök elvtárs azt is kinyilatkoztatta, hogy a miniszterelnök lemondása mögött az van, hogy a koalíciós partnerük (azt meg úgy hívják, hogy Románia Haladásáért Országos Szövetség), na most annak is a vezetője, Ponta úr helyettese a kormányban Gabriel Oprea úr  „nem akart felelősséget vállalni, és nem értették meg, hogy nem lehet a társadalomtól elszakadva politizálni”. Dragnea elvtárs bizony ezt mondta.

Amúgy meg Oprea úr ellen is voltak tüntetések, mert egy felvezető rendőr meghalt az egyik útja alkalmával. Oprea úr a gyanú szerint törvénytelenül használt rendőri felvezetést. Csak mondom.

Most jön a „java”. Az egyik hírportál azon eszel, (közben Béla újra kijött egy pillanatra a Margarétából, és állítja, hogy a román hírportál nem eszel, hanem lement morfondírba), hogy ez a ponta Ponta elvtárs a múlt pénteken leégett, 32 fiatal életét kioltó bukaresti Colectiv klub miatt mondott le. Sőt az azt követő 25 ezres tüntetésnek is köze van ennek a talp alá való módon becsületes alaknak a távozásához. Mondjuk ott a kormány, a belügyminiszter (aki mellesleg ugyanez az Oprea úr) és Cristian Popescu Piedone, Bukarest 4. kerületi polgármestere lemondását is követelték, de ebből egyelőre csak Ponta úr meg a kormány jött be. Hosszú még a nap. És ez a Piedone nem zsaru. Ez Popescu.

Ezek után talán nem is lenne olyan fontos, de azért elmondom:

A ma délelőttig volt román miniszterelnököt nemrégiben a korrupcióellenes ügyészség okirat-hamisítás vádjával bíróság elé állította.

Mondok mást:

A ma délelőttig volt román miniszterelnököt nemrégiben a korrupcióellenes ügyészség pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával is bíróság elé állította.

Béla végleg kidőlt a Margarétából és tőle szokatlan módon nem megállapított valamit, hanem kérdezett: Tessék mondani, hogy van Az USA romániai nagykövete, valamint az ő korrupció ellenes, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet- ellenes nyilatkozata? Ja, és (ha nem is név szerint), de hány derék román embert, asszonyt tiltottak ki az Amerikai Egyesült Államokból?

Címkék: Victor Ponta

Ezeket a cikkeket olvastad már?