Az elmaradt heurékapillanat

2013.04.17.

A helyzet pedig az, hogy jó tíz éve sikerült készítenem egy interjút a Magyar Nemzet újságírójaként Oláh György Nobel-díjas kémikusunkkal, aki új tervéről, az energiacellák létrehozásáról is beszélt a lapnak. Kíváncsi lennék arra, hogy az általam nagyra tartott Széles Gábor úr olvasta-e azt a cikket. Ki tudja, mi jöhet még ki abból, ha a Föld különböző részein élő magyarok együtt gondolkodnak?

 

Oláh György professzor a szénfejtés titkairól, a tudomány praktikumáról és arról, mik az esélyek a globális klímaváltozás mérséklésére

 

Oláh György, a ma élő egyetlen természettudományos Nobel-díjasunk „a karbokation-kémiához való hozzájárulásért” kapta meg a legmagasabb tudományos elismerést 1994-ben. Az ő kémiai munkássága döntötte meg a szén négyvegyértékűségének dogmáját, új utakat nyitva a szénhidrogének kutatása előtt. Ezek egyik legnagyobb eredménye az ólommentes benzin előállítása volt. A professzort, aki az utóbbi hetekben járt Magyarországon, többek között legújabb „hobbijáról”, az üzemanyagcellás kísérleteiről kérdeztük.

– Az egész világ elismerte a szénhidrogénekkel kapcsolatos kutatásait. A Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki kara a mai napig büszke arra, hogy ott végezte a tanulmányait. Az Amerikai Egyesült Államokban hosszú évtizedeken át több egyetemen eredményesen kutatott. Ennek elismeréseként a Dél-Kalifornia Egyetem által 1976-ban alapított Locker Hydrocarbon kutatóintézet vezetője lett. Azt is tudjuk, hogy a teherbírása 76 évesen is vetekszik a fiatalokéval. Úgyszólván nyitott könyv az élete. Van-e egyáltalán gyenge pontja?

– A gyenge pontom a tudományom. Egyben a hobbim, az életem. Ha sajnálok valamit, az az, hogy az állandó munka bizonyos mértékig a családdal töltött időm rovására ment. A kiutat ebből a feleségem segítsége jelentette. Egyébként ő azt mondja – és valószínűleg ebben is igaza van –, miután megházasodtunk, én akkor már tanársegédként dolgozva, anélkül írattam be az egyetemre, hogy ezt előre megbeszéltük volna. Én arra emlékszem – és ez biztos –, hogy rábeszéltem. Az volt az érzésem – és ez bevált –: ha mindketten szakmailag is megértjük, amit csinálunk, az könnyíti a terhet. Persze a különbség az, hogy nincs teljes egyenlőség. Csak a hölgyek szülnek gyereket, nekik az emberi biológia nehezebbé teszi a tudományos pályafutást, mint a férfiaknak. A feleségem tíz évig – amíg a gyermekeink kicsik voltak – feláldozta a tudományos munkáját. Később visszatért, és hosszú évekig együtt kutattunk.

– Egyenrangú félként, vagy a felesége csak segített önnek?

– Nekem mindig sok ötletem volt, és erős egyéniség vagyok, tehát a kutatócsoportom a múltban és most is nagyjából az én ötleteim alapján dolgozik. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem járulnak hozzá nagymértékben az eredményekhez, de a zenekart is csak egy ember vezényli.

– Mi valósult meg az ötletekből?

– Picasso nagyon sok vázlatot rajzolt, amelyek nagy részét összegyűrte, eldobta. Ez a helyzet a kémiában is. Nagyon kevés elgondolás válik be. Valaki egyszer azt mondta, ha egy embernek egy ötlete beválik, már nagy nevet szerezhet magának a tudományban. Ez így van. Én szerencsés vagyok, sok területen dolgoztam, de egy idő után, ha sikeres is az a terület, megunom. Tudnám folytatni, valószínűleg elismernék a munkámat, de ez valahogy már nem elégít ki. Az alkotó tudomány nem nagyon különbözik a művészetektől. Nagyon sok festő, például Chagall, egy stílusban festett egész életében, Picassónak pedig sok korszaka volt.

– Az ön korszakairól is szeretnénk többet megtudni. Például a Nobel-díj előtti időkről…

– Az utána jövő korszak is érdekes lehet. Én még nem tartok ott, hogy befejezném. Különben nemrég adták ki a válogatott műveimet. Két hatalmas kötetet tett ki. Körülbelül húsz százaléka az eddig megjelent publikációimnak. Az angol címe Accross conventional line, azaz Keresztül a hagyományos határokon. Ebben azt a huszonnyolc alapkutatási területet próbáltam megmutatni, amelyeken dolgoztam.

– Érez-e különbséget az alapkutatások és a haszonnal járó kutatási formák között?

– Sosem különböztettem meg az alapkutatást az alkalmazástól. Az hajt, hogy valami újat találjak, s ha ez sikerül, rögtön felteszem a kérdést: lehet-e használni valami praktikus célra?

– Ez akkor is eszébe jutott, amikor az ólommentes benzin előállításához vezető alapkutatásokat végezte?

– Soha nem terjedt ki az érdeklődésem az ólommentes benzinre mint olyanra, de újfajta kémiát alkottam. Ez oda vezetett, hogy találtunk olyan módszereket, amelyekkel a benzint is át lehetett alakítani az addiginál sokkal egyszerűbben és hatásosabban magas oktánszámúvá.

– Miért kellett kivonni az ólmot a benzinből?

– A kipufogócsövekbe berakott katalizátorokat az ólom gyorsan tönkreteszi. Kellett találni egy olyan módszert, amely által a benzin még jó, és a kocsi jól megy, de ne legyen benne a katalizátor mérgező. Az általam alkalmazott kémia tulajdonképpen csak véletlenül lett alkalmazható erre a területre.

– Ha jól értem, ön olyasmit talált, ami – ahogy szokták mondani a Nobel-díj kiosztásánál – megváltoztatta azt, ami a világban addig megszokott volt. Mi ennek a lényege?

– Az általam kutatott kémia központi eleme a szén, amely nagyon fontos a földi életünkben. Az emberi test is szénvegyületekből és vízből áll. A természet adta nekünk ajándékba a kőszenet, a kőolajat, a földgázt – ezek mind szénvegyületek. Kutatásuk a kémia egyik legfontosabb és legnagyobb területe. Az egyik végén ott van a biológia és az élet komplikált vegyületei, a másik oldalon pedig amit maga az ember tud előállítani: a műanyagok, a gyógyszerek és így tovább. A szénkémia alapja tulajdonképpen egy Friedrich August Kekule nevű német tudós felismerése, aki szerint a szén, ez a központi elem nem köthet meg több mint négy szomszédos elemet vagy csoportot. Az én kutatásaim idővel oda vezettek, hogy rájöttünk: vannak helyzetek, ahol a szén egyidejűleg képes nemcsak négy, hanem öt vagy hat más csoportot vagy atomot megkötni. Újabban már azt is meg tudtuk mutatni, hogy hetet.

– Mi ebből a haszna a világnak?

– Egy egészen új kémiát vezetett be. A gyakorlati haszna az, hogy olyasmiket lehet alkotni, amikre senki nem gondolt a múltban. Ezt mi elsősorban a nagyon savas rendszerekben találtuk. Az autó akkumulátorában is van sav: a kénsav. Amikor én felnőttem, akkor azt mondták, hogy ez a legerősebb sav. Én később olyan savakat találtam, amelyek sok-sok milliárdszor erősebbek a kénsavnál. Ezekkel az úgynevezett szupersavakkal a kémia teljesen új fejezetei nyíltak meg nagy területen, például a benzintermékek átalakításánál. E nagyon savas rendszerekkel olyan átalakításokat lehet végezni, amelyeknek nagy gyakorlati jelentőségük van. Az ipar sok területén ma ezeket használják.

– Miként éli át azokat a pillanatokat tudósként, amikor felfedez valami újat?

– Nekem sosem volt heurékapillanatom. De Szent-Györgyi Albertet idézném. Egyszer azt írta, hogy a felfedezés látni, amit már talán sokan láttak, észrevenni, amit senki nem gondolt. Azt hiszem, azt is mondta, ez olyan, mint amikor valaki megy a hegyen, és amikor elmegy egy piszkos kő mellett, rá sem néz. Néhány év múlva ugyanoda felmászik egy másik ember, aki képzett geológus, meglátja a piszkos követ, és rájön, hogy a piszok alatt egy gyönyörű drágakő van. Tulajdonképpen a felfedezés nem maga a megfigyelés vagy a kísérlet, hanem annak a felismerése, hogy ez mit jelenthet.

– Úgy hírlik, megint talált magának egy izgalmas területet…

– Ha bizonyos anyagok feldúsulnak az atmoszférában, akkor hozzájárulnak ahhoz, hogy a Nap energiájából visszaverődve több jusson belőlük a Földre. Ez globális klímaváltozást okoz, ebben az esetben globális felmelegedést. Az egyik ilyen úgynevezett melegházi gáz a szén-dioxid. Ha elégetünk bármilyen vegyületet, amiben szén van – kőolajat, földgázt vagy kőszenet –, akkor a széntartalom szén-dioxid alakjában megy a levegőbe. Hat évvel ezelőtt Kiotóban százhatvan nemzet kötött megállapodást: limitálni fogják, hogy egyes államok mennyi szén-dioxidot engedhetnek a levegőbe. A levegő, a Föld atmoszférája mindenkié. Amit oda felengedünk, rövidesen eloszlik a Föld levegőjében. Engem is érdekel a környezet, hogy tiszta és jobb világot hagyjak az unokáimnak, de mindig abban hittem: megoldást kell találni, és e megoldásnak technikainak kell lennie. Ha az a baj, hogy túl sok szén-dioxid kerül a levegőbe, akkor miért nem vesszük ki azt onnan, és cirkuláljuk vissza, amint arra laboratóriumban már képesek vagyunk?

– A természet magától is helyreállíthatja az egyensúlyt…

– A növények fotoszintézissel vonják ki a levegőből a szén-dioxidot, vízzel, a nap energiájával és a klorofill segítségével új növényi életet teremtenek. A természet így újítja meg magát. Az egyetlen baj ezzel az, hogy sok időbe telik. Mi a fölösleges szén-dioxidot a kémia módszereivel át tudjuk alakítani újból ugyanazokká az üzemanyagokká és nyersanyagokká, amelyekre szükségük lesz a következő generációknak is. A levegő hozzáférhető mindenkinek, az emberiségnek kifogyhatatlan nyersanyagot biztosít majd, és csökkenteni fogja a globális klímaváltozást is. Az említett kísérlet a laboratóriumban már nagyon jól működik, persze van egy probléma. A szén-dioxid kémiai képlete CO2, egy szén- és két oxigénatom. Ha ebből egy szénhidrogént akar előállítani, akkor az oxigénatomokat hidrogénre kell kicserélni, amihez energia kell. Hidrogéntermeléshez a víz bontható elektrolízissel. Nem tudunk csodákat teremteni. Az energiát szerintem hosszú ideig az atomenergia biztosítja majd az embernek. Lehet, hogy évszázadok múlva az emberiség talál valami új módot, de most ez van. Ha energiánk van, akkor ma már nagyon jól tudjuk a laboratóriumban a szén-dioxidot visszatermelni az üzemanyagokba, akár benzinbe vagy gyógyszertermékekbe. Addig kell ezeken dolgozni, ameddig még van időnk.

– Ha jól értem, megint leporolt egy követ. De vajon pénzkérdés vagy valami ötlettől függ, hogy ki látja meg benne a drágakövet?

– A pénz nehéz kérdés. Én mindig olyan kutató voltam, akit maga a kutatás érdekelt, nem a pénz. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy mindennek van anyagi háttere. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a hasznosítás gazdaságilag még nem rentábilis. Ennek megoldásán dolgozunk.

– Kaliforniában egy csaknem ötvenfős kutatóintézetet vezet. Naponta az új módszer kifejlesztésén dolgoznak?


– Igen, most ez az új „hobbink”. Elég sok eredményt értünk már el, de nehéz megmondani, hogy ebből mikor lesz gyakorlati felhasználás. Az egyik alapanyag, amit a szén-dioxidból előállítunk, a metil-alkohol, ez az üzemanyaga egy cellának.

– Feltalálták az üzemanyagcellát?

– Nem mi találtuk fel, hanem egy Grove nevű skót 1839-ben, akkor, amikor a vizet elektrolizálta, de megfordítva. Grove azt találta, hogy ha oxigént és hidrogént egyesít katalizátor felett egy cellában, akkor víz és elektromosság keletkezik. Ez hosszú ideig nem érdekelt senkit, egészen addig, amíg az űrhajózás nem lett fontos terület. Ott sok áramra volt szükség, és nem lehetett nehéz matériákat százával fellőni. Amit mi találtunk, az új generációjú üzemanyagcella, ami nem az eddigi hidrogént, hanem egy folyékony üzemanyagot, a metil-alkoholt használja.

– Milyen területeken használható az új módszer?

– Kezdetben elsősorban kisebb eszközökben. Később autókban vagy bármilyen más áramot igénylő területeken. Harminc nagyvállalat, köztük a Toshiba és más nagy japán cégek bejelentették, hogy jövőre forgalomba hoznak olyan cellulártelefonokat és kézi számítógépeket, amelyek elemek helyett metanolos üzemanyagcellával működnek.

– Ezeket is önök fejlesztették ki?

– Az alapelv a miénk.

– Mit üzen ön a Nobel-díj magaslatáról azoknak a fiataloknak, akik a tudományt választják életcélul?

– A tudományt nem lehet soha történelmi időpont nélkül emlegetni. Sokan nagyon büszkék arra, hogy 2003-ban milyen sokat tudunk. Én azt hiszem, hogy nem tudunk sokat. Nekem sosem esett nehezemre bevallani, hogy milyen keveset tudok. Ez vonatkozik a saját szakmámra is. Gondolja csak el: néhány száz évvel ezelőtt a világ legjobb tudósai meg voltak győződve arról, hogy a Föld lapos, és óvtak: ne menj közel a széléhez, mert leesel. Ezek nem voltak őrültek, de az akkori tudás alapján ezt hitték. A fiataloknak azt mondom, hogy a tudomány legjobb korszaka még a jövőben van. A fiatal generáció sokkal többet tud majd elérni, mint mi. Azt sem osztom, hogy nem lehet a tudományt jól művelni, ha nincsenek meg hozzá a legjobb eszközök. Amikor én elkezdtem kutatni Magyarországon a háború végén, rendkívül nehéz volt, mert alapjában véve semmink nem volt. Mégis dolgoztunk a lehetőségeinkhez idomulva. Persze ha valaki atomhasadással akar foglalkozni, ahhoz egy nagy berendezés kell, de nagyon sok mindent lehet kutatni szerény eszközökkel is. Az olyan nagy matematikusok, mint például Bolyai, papírral és tollal alkottak. A jövő a fiatalok kezében van.

(Magyar Nemzet 2003. július 28.)

Ezeket a cikkeket olvastad már?