Bal csőre bukfenc

2013.05.15.

Képzelt riport egy szombathelyi temetőből

 

Éjjeli harmat lepi Szombathelyen a Jáki úti temető márványsírjait. A Hold bambán rávilágít egy ötven éves sírfeliratra, de a SORS című bulvárlap fotósa képtelen a nevet lefényképezni, mert egy hatalmas őzbak fehér fara tolul a lencse elé.

 Az állat nincs egyedül. Három tettestársával ülnek a fehér márványból készült síremléken elhelyezett krizantémokon (ezeket utálják), és vidám pofával rágják a fehér szegfűt, egyiket a másik után.

– Idegileg nem bírom - lihegi magából kikelve az éjjeli megfigyelőként is kiváló vadász, majd előveszi a duplacsövűt. – Nem lehet csodálni, hogy idegileg nem bírod, hiszen nappal virágboltot vezetsz – ezt már az éjjeli vadász éjjeli társa súgja oda a puskásnak, majd hozzáteszi: „Ma éjjel még nem lövünk, csak megfigyelünk. Apám mesélte, hogy 56’-ban is így volt, aztán Buci Gyuri…”

– Befogod a szád, te, te… Figyelj ide. Ennek most nincs politikai vonzata, mert nem a piros szegfűt zabálják – veti oda az éjjeli megfigyelő.

– Jó, jó, akkor mit tegyünk? Kérdezi az éjjeli társ.

– Figyelj. Ma éjjel még nem gyérítünk. Hozd ide a reflektort!

A társ előhozza a reflektort és az őzekre világít. – Te, ezek nem is őzek. Ezek bikák!

A társ kővé meredve áll a hatalmas jószágok előtt: – Apám! Ekkorát még nem cseszett Szombathely! Ilyen óriási szarvasbikák nem is élnek erre…

Az éjjeli társ nagyon röhög: – Jó, akkor és nem is zavarok. Azzal hóna alá csapja a reflektort és fut, rohan kifelé a temetőből.

 Az éjjeli vadász egyedül marad a bikák előtt, akik lassan körbeveszik, és ami ezután következik, azt csak a Hold bámulja hosszasan csodálkozva. Azután a közeli síron ultizó négy holtrészeg szexológus is jegyzetelni kezd a váratlan esemény, sőt események miatt. Két óra elmúltával azonban mentőért rohannak.

 Az éjjeli megfigyelőt egy közeli város kórházának intenzív osztályáról (a szombathelyi kórházba a várható hatalmas röhögés miatt nem merték bevinni), szóval az intenzívről másnap szabaduló vadászt már csak a bosszú vezérli. Ingadozó léptekkel telefonhoz megy, és rendel egy taxit. Amint hazaér, magához veszi a Schwarzenegger-féle robbanófejes túlélő készletet és a Rambó kését a pukkanó nyílhegyes íjjal, majd a temetőhöz óvakodik. Esteledik. A Hold bambán, ő pedig sasszemmel figyeli a temetőben szorgoskodó állatokat, akik már a piros szegfűt is zabálják, majd hanyag eleganciával ledöntenek néhány betondíszt a síremlékekről és kielégült pofával letelepednek a hófehér márványra. Csönden vannak, mintha várnának valakire. Az éjjeli megfigyelő vállát meglöki a tegnapi társ: – Na, hogy sikerült az estéd? Ugye tudod, hogy ma még nem lőhetünk!

A mi hősünk semmit sem szól, majd megfeszíti az íjat a Nagyünnep Stallonétól tanult módszerrel… Társa azonban látva a szabálytalan készülődést, most is elinal. Az éjjeli vadász ismét egyedül marad. A feszült csöndet hirtelen meghasítja a szarvasbikák nászát megelőző semmi más hanggal össze nem téveszthető bőgés. Egyenesen Pozsony fölötti hegyekből érkezett, akire vártak. Ő Bandi, a Kárpátok leghatalmasabb tenyészbikája…

 A közeli kisváros kórházából harmadnap visszatérő éjjeli vadászt lelkes temetőőrök fogadják. Az őket követő piros szegfűmintás szoknyában érkező hostessek táblájának felirata: „Gyéríts, Lajos! Apaszd az állományt!„ A hölgyek néhány liter pálinkát is hoznak, majd a társaság leül egy medvebőrre, és azt sűrű szerencsekívánalmak között jól megisszák. A mi hősünk ismét egyedül marad.

 Gyönge lidércfény lengi be az éjjeli temetőt. A Hold halovány fénycsóvát ereszt le a részegségéből ébredező fegyveres emberre. Ő elszánt képpel előveszi a kétcsövűt: – Na, na, na! Most gyertek, barmok! Mind a három csőből kaptok négyet! Vagy ötöt. Ekkor kissé megáll a számok sorolásában, mert érzi, hogy már ő sem érti, amit mond. A vemhes és éppen a gidájukat terelgető suták először csodálkozva nézik a fura alakot, de legelnek tovább, mert jól tudják, rájuk majd csak az őszi rendes vadászidényben lőhet majd a derék állományapasztó. Ezért hát legelnek tovább. Fogy a piros szegfű, dőlnek a kődíszek. Az éjjeli vadász ekkor nem kis erőlködéssel fölegyenesedik, és célba vesz egy éppen tüzelő sutát: – Te vagy az oka mindennek! Most véged! Bal csőre bukfenc! – Mielőtt azonban mutatóujja az elsütő billentyűhöz érhetne, társa hangját hallja: – Ezekre nem lőhetsz, tudod jól!

Nem lő. Vár. Lassan aztán megfordul, de társa már egy sír mögül kiáltja: – Nem ők a hibásak! Az mindennek az oka, hogy a tulaj nem javítja meg a kerítést! Érted?

 Hősünk válaszolni akar, de legnagyobb meglepetésére megjelenik a temető tulajdonosa, kezében egy duplacsövűvel: – Ki merészel engem bármivel is megvádolni? – A szarvasbikák által többszörösem megalázott éjjeli vadász rátámaszkodik a fegyverre: – Hát én.

A tulaj ráemeli a fegyvert: – Te?

– Igen, én. azzal vádolom, hogy…, de jöjjön inkább utánam, ide a tisztás felé. Jöjjön már! Majd itt mi ketten elintézzük.

A tulaj lassan közeledik. Ám egyszer csak eltűnik az éjjeli vadász, és ő egyedül marad. A SORS című bulvárlap fotósa bekapcsolja a vakut. A villanás fényénél egy tulajdonos kinézetű embert látunk, aki az elé táruló látvány miatti ijedségtől elejti a fegyverét. Öt hatalmas szarvasbika veszi őt körül. Közülük egy Bandi nevű hirtelen felbőg.

 

Újsághír:

„Vadászat miatt lezárják Szombathelyen a Jáki úti temetőt május 17-24-én és június 3-9-én 22 órától hajnali 5-ig. A környező utcákban is fokozott figyelmet kérnek a közlekedőktől. Nem ez az első alkalom, hogy a helyi vadásztársaságnak vadat kell gyérítenie a sírkertben, ami egyébként nem egyszerű feladat.”

 

Ezeket a cikkeket olvastad már?