A kezdet (POZSONYI CSATA, 907, I. rész)     

(1109 évvel ezelőtt, ezen a napon kezdődött)

Emlék…

Éppen 45 évvel ezelőtt történt egy verőfényes június eleji délelőttön, kilenc órakor. Az idős békési tanár éppen végzett a szokásos reggeli olvasással, amikor 50 évvel fiatalabb fia, a 17 éves János szinte berobbant az ajtón:      – Mi ez az egész? – kérdezte indulatosan az édesapjára rá sem pillantva.     

Valami baj van, fiam? – szólt az apai kérdés.

Nincs baj, csak nem értem, mi a csodáért kell nekünk tanulni Árpád vezérről? Lehet, hogy nem is élt… – nézett édesapjára, akinek a fia szavaira valami furcsa fény gyulladt a szemében, majd lassan felállt kikönyökölt olvasófoteléből és a több ezer kötetes házi könyvtárból egyetlen mozdulattal kihúzott egy hatalmas könyvet.

Ha nem élt, akkor ő ki volt? – kérdezte bársonyos hangján, ám elég határozottan az öreg tanár. Az Árpád és az Árpádok című méretes könyvcsodát tartotta a kezeiben, címoldalán a magyarok vezérének rézből domborított lovas szobrával. A fiút annyira meglepte apja szokatlan viselkedése és a kötéstáblán látható Holló Barnabás-féle Árpádot ábrázoló réz plakett, hogy mozdulni sem tudott, csak állt és meredt tekintettel figyelt a fémbe merevített honalapító lovas alakjára. Magához térve kivette ötven évvel idősebb édesapja kezéből a nehéz könyvet, de még jobban a plakett hatása alá került. Amikor felocsúdott, a tizenévesek hetykeségével csak ennyit szólt: – Mit lehet erre mondani? – Édesapja mélybarna szemei ekkor beszűkültek és csak ennyit válaszolt: – Semmit, ahogy az előbb tetted.

Azon a délelőttön a fiú nem jött elő a szobájából. Az olvasás igazi élménye tört rá a maga kegyetlenségével, a letehetetlen könyv kategóriájába tartozó Thaly Kálmán kezdeményezésére és támogatásával, Csánki Dezső által szerkesztett aranyozott bőrkötésben ragyogó kiadvány kézben tartásával.

A kiadás éve 1908. – Apám akkor éppen ötéves volt – gondolta János, aki folyton azon gondolkodott, hogy édesapja miért nem mesélt neki a gyermekkoráról, hét fiútestvéréről, vagy a testvérei gyermekeiről, akik közül jó néhányat a rokonok elmondása szerint ő segített kitaníttatni. Vajon miért nem mesélt soha arról, hogy miért csak 48 évesen házasodott, vagy miért beszélt olyan keveset a két háborúról, és az ötvenhatos eseményekről. Amúgy is megfontolt, hallgatag tanárember volt, de itt és most mégis kinyitott neki a lelkéből valamit, amit a fia képtelen volt hirtelen feldolgozni. Először arra gondolt, hogy édesanyja fél évvel azelőtti halála miatt fordult befelé apja, és most ezt akarta feloldani, amiben lehetett is valami. Később felfogta a fiú, hogy egy jóval fiatalabb feleség korai halálát képtelenség feldolgozni, ezért inkább az forgott az eszében, hogy miatta volt az egész, édesapja egyszerűen tovább akart neki adni valamit.                  

Ahogy lapozta a könyvet, ismét az előbbi izgalom fogta el. Ez nem csak a borítón látható aranymetszéstől, a színes, kihajtható rajzos hártyapapírra applikált térképtől, vagy a két genealógiai tábla csodálatos kivitelezésétől, a szövegközti színes képektől, a gyönyörű színes iniciáléktól, a feliratozott hártyapapíroktól volt így. A szöveg az, ami emlékeztette valamire.

Jelesül édesapja íves szép magyar szófűzésére, amivel képeket és gondolatokat közölt egyszerre. Akkor érezte először, hogy 1908-ban valakiknek nagyon fontos volt, hogy méltó emléket állítsanak a magyarok fejedelmének és leszármazottainak. A fiú dél körül jött elő és csak egyetlen kérdést tett fel édesapjának, aki éppen bablevest főzött a konyhában: – Ezek igaz történetek? – Igen – hangzott a felelet.

(folytatjuk)

Címkék: Pozsonyi csata
http://jonajani.blogstar.hu/./pages/jonajani/contents/blog/28419/pics/14677243437745212_800x600.png
Pozsonyi csata
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?